Az új-zélandi komlók

Ez persze így önmagában szép és jó, de jogosan merülhet fel a kérdés, hogy minek? Az Új-Zélandi termés teljes mennyisége alacsony, a szállítás pedig meglehetősen költséges, így az innen érkező fajták drágák. Vannak kifejezetten egyediek, például a híres Nelson Sauvin, amivel azért már a legtöbb komlófanatikus találkozott. A legtöbb helyi fajta esetében a kereskedelmi összefoglalók alapján azonban nem lehetne különbséget tenni a népszerű amerikai és új-zélandi komlók közt. A leírásokban olyan szavak ismétlődnek, mint a citrusos, fenyőgyantás, trópusi gyümölcsös; mind-mind olyan jelző, amiket a klasszikus amerikai fajták esetében már megszoktunk. És mégis kaptunk az alkalmon, hogy kipróbáljuk az új farm termékeit!

Hamarosan rátérek sörfőzőink véleményére, hogy mégis miért olyan izgalmasak ezek a komlók. De először nézzük meg, hogy is került a növény Új-Zélandra, és milyen körülmények között dolgoznak vele!

A komló a szigetre az első brit telepesekkel együtt, az 1800-as évek közepén érkezett meg, 1843-ban, négy évvel az európaiak letelepedése után már kereskedelmi célú komlótermesztésről vannak feljegyzések. Az első meghonosított fajták az angol Fuggle, Goldings és Bumford, valamint a német Hallertauer voltak. A komlótermesztés a déli sziget északi csücskében, a Nelson-régióban összpontosult, és a mai napig is itt találhatóak az ültetvények. A térség földrajzi adottságai a megfelelő fajták számára kifejezetten jók. Sajnos, az eredetileg meghonosított, óvilági nemeskomlók, hasonlóan az amerikai kontinensen termesztett társaikhoz, nem váltak be igazán. A fő problémát a kevesebb nyári napsütötte óra jelentette, ami elégtelen terméshozamhoz vezetett. A megoldás az XX. századforduló környékén egy kaliforniai fajta importálása volt, ami az 1930-as évekig szépen teljesített, az ekkor terjedni kezdő fekete gyökérrothadás (black root rot) ellen azonban ez a fajta nem volt elég ellenálló. 1947-ben, Riwakában létrehoztak egy komlókutató állomást, és az 50-es évek elejére létrehozták az első sikeres hibridjüket, ami kombinálta a Fuggle ellenállóképességét a gyökérrothadással szemben és a kaliforniai fajta magas terméshozamát. A hatvanas évektől kezdve a gépesítés került a középpontba, a mechanikus szedés és feldolgozás lehetővé tette a terjeszkedést. 1981-től pedig Új-Zélandon is megjelentek az minőségorientált, kraft mentalitású sörfőzdék, így igény keletkezett az izgalmasabb, komplexebb, aromatikusabb helyi fajtákra. A fejlődés azóta is tart, mostanra 18 féle komlót termesztenek körülbelül hétszáz hektáron. Ez a szám önmagában nem mond sokat, de ha mellé tesszük, hogy az USA-ban 2021-ben közel ekkora területtel nőtt az egyébként kicsit több, mint 25.000 hektáron zajló komlótermesztés 2020-hoz képest, az azért megmutatja, hogy milyen kis mennyiségről is beszélünk valójában Új-Zéland kapcsán.

Most, hogy ezt tisztáztuk, térjünk is rá, hogy mégis miért érdemes ezekre a komlókra is figyelni! Ahogy azt a bevezetőben írtam, egyes fajták esetében magától értetődő az érdeklődés, hiszen olyan komponensekkel rendelkeznek, amik teljesen egyedivé teszik őket. Ilyen a Nelson Sauvin, aminek aromáját az újvilági fehérborokhoz hasonlítják, de emellett gyümölcsös jegyeket is hoz, vagy a Motueka, ami intenzív lime karakterének köszönhetően tűnik ki a modern komlók széles táborából. Azonban a többi, amerikai nemesítésekre hajazó leírásokkal rendelkező fajtát sem érdemes csak úgy lesöpörni. Gárdos Zsolt sörfőző mesterünk szerint a lényeg a finom részletekben rejlik. A sörfőzdében az idei nyár óta kísérleteznek különböző új-zélandi komlókkal, eddig jellemzően amerikai változatokkal kombinálva. Volt ilyen a Pacific Squadban, a nemrég megjelent Silencio Cold IPA-ban, és az e héten debütáló Cold Waves NEIPA egyik komlója is a kiwik földjéről érkezett. Az eddigi tapasztalatok arra mutatnak rá, hogy bár az alapokat tekintve valóban nagyon hasonlóak az új-zélandi és amerikai fajták, de az itt megjelenő jegyek simábbnak, harmonikusabbnak hatnak. Még messze vagyunk attól, hogy komolyabb következtetéseket vonhassunk le, de mindenképpen érdekesnek találjuk ezeket a távoli, egzotikus komlókat, és a jövőben reményeink szerint még hangsúlyosabban, középpontba helyezve vizsgálhatjuk majd érzékszervi tulajdonságaikat pár single hop sör keretében!