NE FELEDD! 20 000 Ft felett a szállítási költséget mi álljuk!

Füstös Nyúl

SCA

A nemzetközi Steak Cookoff Association (SCA) célja a versenyszerű steaksütés, avagy a "Steak Cookoff" sportágának építése.
Az SCA mind a versenycsapatoknak, mind a rendezvényszervezőknek segítséget nyújt egységes és érthető szabályok biztosításával az egyenlő versenyfeltételek megvalósításában.
Minden résztvevő szeret tisztában lenni a szabályokkal, tudni, hogy becsületes elbírálásra számíthat, a nyeremények garantáltak és, hogy egyenlő esélyekkel indul a győzelemért.
Ezen feltételeket biztosítja minden, az SCA által hitelesített versenyen az SCA kirendelt képviselője, azaz az "SCA Rep".
Az "SCA Rep" képzett a nemzetközi steaksütési szabályok ismeretében, felügyeli a bírálás folyamatát és képviseli a résztvevők érdekeit a verseny végéig. Az SCA-t 2013 végén Brett Gallaway és Ken Phillips alapította. Akkoriban, még csak csak 9 steak cookoff volt az Egyesült Államokban.
2014-ben az SCA 19 eseményt hitelesített, 2015-ben már 47 eseményt, ekkor már Európában és Kanadában is.
2016-ban 87, 2017-ben az SCA 116 eseményt hitelesített az Egyesült Államokban, Japánban, Kanadában, Belgiumban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban, Németországban és Ausztráliában.
2018-as év 180 rendezvényt hozott, immár Ausztriában, Olaszországban, Mexikóban, Svájcban, a Karibi-térségben és Új-Zélandon is.

2022 -ben SCA események száma töretlenül nőtt világszinten. 500 Amerikai és több, mint 100 hivatalos esemény volt Amerikán kívül: Mexico, Canada, Belgium, Németország, Svájc, Olaszország, Austria, Australia, Magyarország, South Africa, Ireland, Brazil, UK, Japan, South Korea, the Bahamas, Netherlands, New Zealand helyszíneken.

Magyarországon a Füstös Nyúl Kupa keretein belül 2023 -ban 6 verseny (3 dupla steak) kerül megrendezésre idén, az SCA által hitelesítve. Ennek ereményeként az esemény a nemzetközi SCA bajnokságban pontszerző verseny, az idei évben először tudunk Magyar Bajnokot avatni, illetve a győztesek meghívást kapnak a 2024 SCA World Championship amerikai döntőjébe.

Csatlakozz az izgalomhoz Te is versenyzőként vagy bíróként, és segítsd népszerűsíteni steaksütő versenyek sportját!

További részletek a verseny hivatalos oldalán: https://fustosnyul.hu/

Illetve a facebook oldalán: https://www.facebook.com/fustosnyul/

A rendezvény látogatása érdeklődőknek ingyenes.

3x3 m versenyterület versenyzőnként
Pontozási szempontok:

Megjelenés, Íz, Kreativitás és Elkészítés
Saját alapanyagaiddal versenyzel
Bármilyen sütőn vagy technikával elkészítheted

A versenyen bármilyen általad hozott saját alapanyagból, hússal, hallal vagy zöldséggel, tetszés szerinti zsemlében és ízesítéssel elkészítheted a két legjobb hamburgeredet a zsűri részére.

Részletek a Füstös Nyúl weboldalán

ONLINE LETÖLTHETŐ TERMÉK! - kérjük, hogy a termék megvásárlásakor a 'Személyes átvétel' szállítási módot válaszd! A sikeres vásárlás után a profilodon megjelenik egy letölthető jegy. Ezt nem szükséges kinyomtatni, a helyszínen a neved és email címed alapján történik az azonosítás.

15 000 Ft
4-14 év közötti fiatal versenyzőinknek
Mint a nagyok, csak sertéstarjával: mi biztosítjuk az elkészítendő húsokat
Minden résztvevőt díjazunk
Pontozási szempontok: Megjelenés, Íz, Állag és Összhatás
Az ifjú titánnak önállóan kell fűszereznie és elkészítenie a húst
Az első három hely trófeával lesz gazdagabb!

Részletek a Füstös Nyúl weboldalán

ONLINE LETÖLTHETŐ TERMÉK! - kérjük, hogy a termék megvásárlásakor a 'Személyes átvétel' szállítási módot válaszd! A sikeres vásárlás után a profilodon megjelenik egy letölthető jegy. Ezt nem szükséges kinyomtatni, a helyszínen a neved és email címed alapján történik az azonosítás.

3x3 m versenyterület versenyzőnként

2 db rib-eye steak húst kapsz a helyszínen:
az egyik beadásra,a másik saját fogyasztásra

SCA magyar és európai bajnokság pontszerző verseny

Részletek a Füstös Nyúl weboldalán

ONLINE LETÖLTHETŐ TERMÉK! - kérjük, hogy a termék megvásárlásakor a 'Személyes átvétel' szállítási módot válaszd! A sikeres vásárlás után a profilodon megjelenik egy letölthető jegy. Ezt nem szükséges kinyomtatni, a helyszínen a neved és email címed alapján történik az azonosítás.

35 000 Ft
DUPLA VERSENY

3x3 m versenyterület versenyzőnként
2X 2db rib-eye steak húst kapsz a helyszínen
versenyenként az egyiket beadásra, a másikat fogyasztásra
SCA európai és Magyar bajnokság pontszerző verseny

Részletek a Füstös Nyúl weboldalán

ONLINE LETÖLTHETŐ TERMÉK! - kérjük, hogy a termék megvásárlásakor a 'Személyes átvétel' szállítási módot válaszd! A sikeres vásárlás után a profilodon megjelenik egy letölthető jegy. Ezt nem szükséges kinyomtatni, a helyszínen a neved és email címed alapján történik az azonosítás.

60 000 Ft
3x3 m versenyterület versenyzőnként
Pontozási szempontok:

Megjelenés, Íz, Állag és Összhatás
Saját alapanyagaiddal versenyezel